Gondolatok a Sonyról - múlt, jelen és jövő

Annak ellenére, hogy a Sony Corporation világméretű elektronikai és szórakoztatóipari nagyvállalattá vált, tagadhatatlanul magában hordozza japános sajátosságait. Ilyen a szélesebb körben is ismert gondoskodószellemű vállalati berendezkedés, ahol leginkább az alkalmazottak életszínvonalának és helyzetének javítására törekszenek.  Más összefüggéseket vizsgálva azonban további jellegzetességeket is találhatunk.

Ezek közül az egyik ilyen (amelyről Morita könyvében is olvashatunk) az a Japánban már ősidők óta létező gondolkodásmód, amelyet a mottainai szó jelöl. Jelentése sokrétű, szó szerint „tiszteletlent” jelent, de más esetekben lehet „szentségtörés”, amelyet az ég ellen követnek el. Magyarra fordítva ezt úgy értelmezhetjük, hogy a japánok nagy általánosságban azt gondolják, hogy mivel mindennemű földi javat a természettől kaptak kölcsön, így azokat kitüntetett figyelemmel kell óvniuk, és természetesen ezek bármilyen mértékű pazarlása is véteknek minősül. Ebből fakad a japánokra olyannyira jellemző miniatürizálás jelensége, és a kevés alapanyagból való termelés az iparban, a termékek minimalista, ám mégis elegáns megjelenése. Ez a gyakorlatiasság nélkülözhetetlen volt a japánok számára a különböző természeti vagy emberi katasztrófák túléléséhez, és az ma is. Folyamatos fejlesztések történnek annak érdekében, hogy növelni tudják az emberek biztonságát, így pedig növelni az életben maradás esélyét is, amennyiben válság ütné fel a fejét. Amint azt láttuk, a Sony is hasonlóan nehéz körülmények között indult el saját útján, célul kitűzve a japán nemzet megsegítését és kiemelését a háború tragédiájának romjaiból.

Az előbbiekből gyökerezően, a japán iparra mindig is jellemző kitűnő esztétikai érzékkel párosulva, olyan kézműves termékek kerültek ki a mesterek kezei alól, amelyek ma is, eredeti szépségükből mit sem veszítve gyönyörködtetnek minket. Ez a hagyomány Sony idejében sem szakadt meg, mi több, a cég nemzetközi trendet teremtett azzal, amikor Ohga Norio vezetésével megalkották termékeik számára az azóta klasszikusnak számító ezüst-fekete megjelenést. Ezt az egyszerűségre törekvő elvet a készülékek kezelésére is kiterjesztették, nagyban könnyebbé téve ezzel azok használatát a fogyasztók számára is.

Ezek a hagyományok ma is aktívan élnek a vállalatnál, és komoly szerepük volt abban, hogy a Sony olyanná váljon, amilyennek ma ismerjük. A cégen belül uralkodó állandó újítási szándék és az a szenvedélyes alkotó szellem, amely az alapítástól kezdve a mai napig belengi a fejlesztők műhelyeit biztosra vehető, hogy a jövőben is alapot biztosít az innovációkhoz.   

Végül pedig néhány szó a Sony mai helyzetéről a világban. Ami korunk globális piacgazdaságát illeti, kétség kívül kijelenthető, hogy a vállalat az elkövetkezendő néhány évben komoly próbatételeknek néz elébe. Az a jelenség, amit egykor a Sony idézett elő – miszerint nagyszámú, innovatív és rendívül jó minőségű termékeivel szép lassan meghódította a világot – ma mások sajátjává vált. A múltban ütőkártyának számító frappáns ötletek és szemfüles gyorsaság mára némileg megkoptak a cégnél, így versenytársaik mind nagyobb helyzeti előnyt tudtak kovácsolni saját éberségük, vagy éppen gyors reakcióképességük révén. A Sony – ha lehet ilyen hasonlattal élni - ma egy kicsit talán olyan, mint egy idős korába lépett ember – kissé lelassult, reakcióideje hosszú, ámde tapasztalt – ezt pedig nem lehet félvállról venni. Lehet, hogy a vállalat ma sok esetben a „múltjából él”, lehet hogy követett el hibákat, de nem felejthetjük el, hogy mindig ott rejtőzhet az a potenciál, amely a világ élvonalába emelte. Ahogy a CNN amerikai hírcsatorna riportere, Kyung Lah április 12-i tudósításában elmondta, most az lesz az egyik legfontosabb és egyben legérdekesebb feladat a Sonynál, hogy ismét megalkossák, megtalálják azt a vonzerőt, a „mojo-t”, amely két-három évtizede még megvolt a vállalat termékeiben.[1]

A kihívás adott, a versenytársak, a célok és az új feladatok ismertek – a közeljövőben pedig kiderül, hogy a Sony Corporationnak vannak-e még rejtett tartalékai a visszatéréshez.     

---

[1] The search for Sony’s soul. Videóanyag, CNN.com [on-line]

A visszaesés lehetséges okairól

A visszaesés lehetséges okairól

Ha konkrétan feltesszük a kérdést, hogy konkrétan mi is lehet az oka a Sony Corporation sorozatos közelmúltbéli kudarcainak, akkor sokféle választ kaphatunk sok helyről. Ezek közül a leg jellemzőbbek a korábbiakban már részletesebben is tárgyalt – és a vállalat által is hangoztatott – okok, úgymint a gyenge tv- és digitális fényképezőgép-ipar, a rendkívül erős yen, vagy a Samsung térnyerése, de gyakran említik még a 2011. évi márciusi nagy kelet-japáni földrengést, valamint a csaknem fél évig, 2011. július 25-étől 2012. január 16-ig tartó thaiföldi áradásokat is. Utóbbi igen súlyosan érintette a Sony beszállító partnereit, főleg azért, mert itt készült az a tükör nélküli digitális fényképezőgép (Sony Alpha NEX-7), amelyet a cég a válságban lévő tv-ágazata helyére kívánt helyezni, mint kulcsterméket. Azonban, mivel a készletek kimerülését követően nem tudták azokat időben pótolni, az export amerikai érkezése elkerülte a karácsonyi bevásárlási időszakot. Ennek révén nem volt képes betölteni a neki szánt szerepet, így pedig a próbálkozás félresiklott.

„Igen komolyan vesszük az irányítási felelősséget. A tv-részlegben keletkezett hiány jelenleg a legnagyobb kihívást jelenti a vezetésünk számára.” – mondta Kato Masaru, a Sony pénzügyi igazgatója egy április 10-i sajtókonferencián.

Folytatván a néhány bekezdéssel feljebb megkezdett gondolatmenetet – miszerint mik lehetnek a cég gondjainak tényleges okai - és megvizsgáljuk a kívülről jövő reakciókat, már jóval árnyaltabb képet kapunk. Ezek közül figyelemre méltó lehet az egyik nagy hitelminősítő intézet hivatalnokának nyilatkozata, miszerint: „Komoly problémák lehetnek a cég szerkezetében.” Egy másik, külföldi illetőségű értékpapírház elemzője ennél tovább ment, elmondása szerint a Sony problémainak oka a cég „fejnehéz” szerkezetében rejlik. „A Sony a Samsung és más egyéb versenytársaihoz viszonyítva túl sokat költ az adminisztratív- és néhány másik szektorára. Olyannyira strukturált ez a részleg, hogy képtelen tovább profitot termelni, bármennyi televíziót és digitális fényképezőgépet is adnak el.” [1]

Más elemzők is mélyebb problémák lehetőségére utalnak – Thomas Kang, a Strategy Analytics piackutató vállalat dél-koreai kutatási igazgatója szerint sem fogható a mélypont egyszerűen a valutaárfolyamokra – állítja: „valami mással van a gond”.  

Általánosnak mondható vélemény, hogy jelenleg a Sony válaszút előtt áll, a vezetésnek döntést kell hoznia arról, hogy maradnak-e továbbra is főként az elektronikai berendezések gyártásánál, vagy tartalomszolgáltatóvá lépnek elő.

A Sony egykori fő profiljának számító elektronikai-ágazat mára hatalmas teherré változott - a fentebb idézett koreai elemző szerint az egykor még a japán cég által megálmodott és megvalósított hordozható zene piacán az Apple reagált gyorsabban – és ért el magának vezető szerepet, míg a tv-gyártás területén a Samsung tudott hatékonyabban előrelépni azzal, hogy olcsó, LCD-technológiával szerelt készülékeket fejlesztett ki a Sony költségigényes plazma-technológiájával szemben.[2]

A vállalat legfőbb problémája azonban – ahogy azt az elemzők is mondják – a Sony szerteágazó üzleti tevékenységeinek egy irányba terelése, ehhez pedig erős vezetés szükségeltetik, amely képes egy kézben tartani az ügyeket. Kang szerint „elengedhetetlen egy erős irányítói testület, amely a Samsungnál és az Apple-nél például már megvan. A gyors mozgáshoz ez nélkülözhetetlen.” Ez utóbbit egyébként Hirai Kazuo is elismerte a konferencián.[3]

Ezek alapján láthatjuk, hogy a problémák okait illetően meglehetősen eltérő képet mutat a japán és a külföldi szakértők véleménye – egy dolog biztos – a cég szempontjából kiemelkedően fontos a fennálló helyzet mihamarabbi orvoslása.

„Egy Sony, egy menedzsment” – hangzott az elnök jelszava – utalván ezzel az elinduló átszervezésekre, amelyek lezajlása után várhatóan egy sokkal átgondoltabb vezetési-döntéshozatali struktúrával fog működni a cég. Ettől remélik egyben a manapság nem túl erős innovációs tevékenység újbóli lendületre kapását, felgyorsulását is.[4] [5]

---

[1] Analysts point to structural problems behind Sony's record loss. Asahi.com [on-line]

[2] The search for Sony’s soul. CNN.com [on-line]

[3] The search for Sony’s soul. CNN.com [on-line]

[4] The search for Sony’s soul. CNN.com [on-line]

[5] Új lendületet venne a veszteségben úszó Sony. origo.hu [on-line]

A Sony helyzete napjainkban

A Sony Corporation napjainkban a veszteségből kivezető utat keresi - első körben a nemrégiben bejelentett, 2012 áprilisára eső elnökváltással igyekszik frissíteni a cég. Erre az útra azonban nem lesz egyszerű ráállni, hiszen jó néhány probléma lebeg sötét felhőként a már negyedik éve veszteséges vállalat felett, ezek közül a legszembetűnőbb az előző üzleti negyedévben összeszedett 2 milliárd dolláros hiány. Egyedül a szórakoztatóipar és a pénzügyi szolgáltatások (mint például az életbiztosítás) szegmenseiről mondható el a jó üzleti teljesítmény.[1]

A Howard Stringert hét év után váltó új elnök, Hirai Kazuo természetesen tudatában van a nehézségeknek. Egy, a közelmúltban adott interjúban elmondta, hogy szerinte a Sonynak a közeljövőben bonyolult és egyben fájdalmas döntéseket is meg kell majd hoznia, emellett azonban hozzátette: „Nem riadhatunk meg a nehézségektől, mert akkor egy lépést sem tudunk előre haladni.”[2]

Az új elnök


Hirai Kazuo 1960. december 22-én született, így, a maga 51 évével a Sony második legfiatalabb elnöke – a társalapító Morita Akio 50 évesen került a cég élére 1971-ben. Diplomáját szabad művészetek szakon szerezte a Tokiói Nemzetközi Keresztény Egyetemen.

Elnöki szintre emeléséről már tavaly tavasszal döntöttek, amikor elnökhelyettessé nevezték ki. Az elnökváltás maga lépcsőzetes folyamatként történik meg, Hirai fokozatosan veszi át a vezetést a cég különböző ágazatai felett, míg Stringer a háttérből támogatja őt, 2012 júniusáig. Az új elnök is követni fogja Stringer által már megkezdett stratégiát, amely a szoftver és hardver üzlet integrálásán alapul – azaz, ösztönzik a fogyasztókat a Sony által forgalmazott zenék és filmek letöltésére a cég által kínált tv-kre és táblaszámítógépekre. Ez a módszer már jó néhány éve bevett szokássá vált az Apple-nél is, ahol üzleti szempontból igencsak jövedelmezőnek is bizonyult az iTunes nevű projekt - a szolgáltatást milliók használják világszerte.[3]


Nehéz idők

„Japán fogyasztó-elektronikai ipara a kudarccal néz farkasszemet.” – mondta nemrégiben Ando Fujio, a Chibagin Vagyonkezelő Vállalat ügyvezető igazgatója. Érdekességképpen, a japán elektronikai iparban tapasztalható visszaesést jól szemléltetik az alábbi adatok: a korábban már említett Sharp és Panasonic cégek a Sonyval együtt összesen 21 milliárd dolláros veszteségre számítanak ebben az évben, ez több mint a Sony teljes piaci értéke. Emiatt, a nagy elektronikai gyártók piaci értékének rangsorában utóbbi az ötödik pozíció közelébe csúszott vissza. A Samsung tízszer, míg az Apple Inc. harmincszor értékesebb a Sonynál.[4]

Forrás:
[1] The search for Sony’s soul. CNN.com [on-line]

[2] Sony Swings to Loss, Slashes Full-Year Forecast. wsj.com [on-line]
[3] Stringer to be replaced by youngest Sony boss since co-founder Morita. Asahi.com [on-line]
[4] "Sony will change" says CEO; to cut 10,000 jobs. Asahi.com [on-line]

A Sony PlayStation megszületése

1986-ra nyúlik vissza az alcímben említett játékkonzol története, amely kezdetben a Sony és a Nintendo közös projektje volt. Azonban, 1991-ben a Nintendo különböző, a két cég között felmerülő ellentétek hatására kilépett a fejlesztésekből, ennek következtében aztán néhány évre le is álltak az efféle kutatások a cégnél. A PlayS­ta­tion maga egy bizo­nyos Kuta­ragi Ken neve­zetű japán mér­nök ötlete volt, akit az 1990-es évek legelején intenzíven foglalkoztatott egy olyan otthoni célra szánt játékgép megépítése, amely magá­ban képes fog­lalni egy szá­mí­tó­gé­pes mun­ka­ál­lo­más ere­jét, ötvözve a magas fel­bon­tású gra­fi­kai meg­je­le­ní­tés­sel. Két évig támo­gató nél­kül dol­go­zott, míg végül barátja, az idő­sebb Sony vezető, Toku­naka „Terry” Teruo közbe nem avat­ko­zott helyette. Elküldte Kuta­ra­git, hogy talál­koz­zon Ohga Norio­val, hogy meg­be­szélje vele ötle­tét. Ohga ele­gendő benyo­mást szer­zett, hogy meg­bízza Kuta­ra­git a kon­zol egy működő pro­to­tí­pu­sá­nak meg­épí­té­sé­vel. A Sony­nál nem min­denki volt tisz­tá­ban a videójáték-technológiában rejlő lehető­sé­gek­kel. A veze­tés egy­szerűen nem szá­molt a videójáték-üzlettel, mivel ezeket a termékeket a szó szoros értelmében gyerekjátéknak tekintették.”[1] Ami még kel­le­met­le­nebb volt, hogy az olyan cégek, mint a Nin­tendo és a Sega vol­tak a videójáték-technológia és szoft­ver­ipar sta­bil vezetői. Mind­emel­lett, a Sony Igaz­ga­tói ter­ve­zési taná­csa mégis jóvá­ha­gyott egy 50 mil­lió dol­lá­ros induló-alapot Kuta­ragi és mér­nö­kei szá­mára, hogy kifej­leszt­hes­sék a szük­sé­ges chi­pe­ket a jövő­beni videójáték-konzolokhoz.

A Sony egyik fő kihí­vása az volt, hogy meg tudja győzni a nagy szoftver-fejlesztő cége­ket arról, hogy alkos­sa­nak minő­ségi játé­ko­kat az új platform-rendszerre, hiszen a cég jövő­beni sikere a videójáték-technológiában nagy­mér­ték­ben füg­gött ezektől. 1993 novem­be­ré­ben meg­ala­kult a Sony Com­pu­ter Enter­ta­in­ment (SCE), amely a videójáték-konzolokra vonat­kozó piaci és licen­ce­lési célo­kat, vala­mint a hoz­zá­juk készí­tett játé­kok kiadá­sát volt hiva­tott kezelni. Az új céget a Sony külön­böző rész­le­ge­i­nek kép­vi­selői alkot­ták, amely­nek fel­ügye­lete Toku­naka hatás­kö­rébe tar­to­zott. Az új videójáték-platform egyik leg­kri­ti­ku­sabb eleme a CD-technológia alkal­ma­zása volt az addigi 16-bites táro­ló­egy­sé­gek helyett. Elő­nye volt viszont a CD-nek a nagyobb táro­ló­ka­pa­ci­tás és a jóval kisebb gyár­tási költség.

1994. decem­ber 3-án, Japán­ban bemu­tat­ták a Sony Playstation-t, amely­hez kez­det­ben nyolc játék volt meg­vá­sá­rol­ható. A Sony, csak az első hónap­ban 300.000 dara­bot adott el a kon­zo­lok­ból, ami több mint a három­szo­rosa volt annak, amire a cég stra­té­gái szá­mí­tot­tak. A kon­zol ame­ri­kai bemu­ta­tó­jára egy évvel később került sor, ahol szin­tén azon­nali sikert ara­tott. 1998-ra a Plays­ta­tion eladá­sai elér­ték a 33 mil­lió dara­bot világ­szerte, amely ennek köszön­hetően a videójáték-konzolok nem­zet­közi vezető­jévé vált. Leki­csi­nyí­tett, LCD-képernyővel ellá­tott vál­to­zata a PS One volt, melyet 2000-ben dob­tak piacra.

A készü­lék gyár­tá­sá­nak meg­szün­te­té­sét 2006. már­cius 23-án jelen­tette be a cég, ezzel a konzol-iparban hosszú ideig ez a modell volt az, amit a leg­hosszabb ideig gyár­tot­tak. Egy 2008-as adat sze­rint 102 mil­lió darab talált belőle gazdára. A legtöbb példányban eladott hozzá kapható játék a Gran Turismo autószimulátor első része volt.

---

[1] Gershon, 109.

Forrás: 

• Gershon, Richard A: The Sony Corporation: A Case Study in Transnational Media Management by Richard A. Gershon, Western Michigan University, U.S.A. and Tsutomu Kanayama, Sophia University, Japan, 2002. [on-line]

    http://www.mediajournal.org/ojs/index.php/jmm/article/viewFile/216/104

A Sony Walkman

A készülék ötlete, amely egyszersmind megváltoztatta a tömeges zenehallgatási szokásokat, Ibuka Masaru fejében fogant meg az 1970-es évek vége felé. Egy nap azzal ment oda Morita Akio-hoz, hogy napközben – operarajongó lévén - szeretne gyakran zenét hallgatni, viszont ezzel mást nem akarna zavarni. Másrészt, mivel igen sűrűn bonyolított le üzleti utakat repülővel, úgy gondolta, hogy ezek alkalmával is hasznát vehetné egy olyan kis magnónak, amely segítségével könnyedén „magával viheti” a zenét. Egy viszonylag nehéz hordozható magnetofon és egy fülhallgató volt a kezében, és azon törte a fejét, hogy hogyan lehetne ebből a kombinációból egy kompakt méretű és jó hangminőségű zenelejátszó-eszközt alkotni.[1]

Morita saját maga is ötletelt már korábban hasonlón, azonban csak ekkor tudatosult benne elhatározása abban, hogy meg is építse azt. Mérnökeit azzal bízta meg, hogy a Pressman kisméretű monomagnó felvételért felelős áramkörét valamint hangszóróját távolítsák el, majd ezek helyére építsenek bele egy kis sztereóerősítőt. A készüléket a compact cassette formátum lejátszására kezdték el tervezni.  Maguk a fejlesztők is kétkedve fogadták az akkoriban igen merésznek számító ötletet, másrészt, az üzleti részleg könyvelői sem voltak lenyűgözve, hiszen az igen megbízható Pressman 45 ezer yen-t kóstált akkoriban, Morita azonban – remélve, hogy a találmány nagy sikert arat majd a fiatalok körében, 30 ezer yen alatti fogyasztói árat tervezett (a végső ár végül is 33 ezer yen lett). Ugyanis – nem véletlenül – a lejátszó majdani marketingjével szinte teljes mértékben a fiatalok csoportját szerette volna megcélozni, hiszen látta, hogy mennyien élnek együtt szorosan a zenével nap, mint nap.

A majdani Walkman másik, velejáró nagy újítása a könnyű sztereó fejhallgató volt, ennek kifejlesztése bizonyult az egyik legnehezebb kihívásnak, azonban a magnó prototípusának kipróbálásakor a remek hangminőség miatt Morita kárpótolva érezhette magát – úgy tűnt, egyre ígéretesebb az új termék.

Amit talán kevesebben ismerhetünk a Walkman-nel kapcsolatban, az a kiadása előtt kapott néhány extra kiegészítő funkció, amelyek (legfőképp beszerelésük előzetes szándéka miatt) mai szemmel olvasva érdekesnek tűnhetnek. Ilyen volt a dupla fejhallgató-kimenet, amely az után került a készülékbe, hogy Morita úgy látta, hogy felesége megsértődött amiatt, hogy nem hallhatta a zenét, amikor ő hazavitte a magnó tesztpéldányát. A másik utólagos ötlet pedig akkor merült fel benne, amikor az író Soji Kaoru-val egy autóban ülve hallgatták a zenét a Walkman-ról. Golfozás után mutatta meg az új eszközt barátjának, és mivel mindkettőjükön fejhallgató volt, utóbbi, amikor odaszólt volna Moritának, hiába tette, hiszen így nem hallhatták egymást. E probléma orvoslásaképpen, kifejlesztettek egy miniatűr mikrofont, amelyet gombnyomásra működtethetnek a felek, ha zenehallgatás közben mondandójuk akadna. Ezt Morita fontosnak tartotta azért is, mert akkoriban úgy gondolta, hogy talán neveletlenségnek vehetik azt, ha valaki magában hallgatja a zenét. Ennek ellenére a későbbiekben rájött, hogy az emberek nagy részének nincs szüksége ezekre a funkciókra, így azok előbb hamarosan kikerültek, később pedig, a különböző modellváltozatok sorában visszakerültek, egyeseknél a felvétel, másoknál pedig az immár két kis hangszóró, hiszen sztereóban szólalt meg a magnó.

A TPS-L2 típusjelű készüléket (12. kép) 1979. július 1-jén dobták piacra Japánban, éppen a nyári szünet előtt – ez ügyes fogásnak bizonyult a vakációra induló diákság megszólítása szempontjából.

A Walkman világsikerre tett szert, bizonyítja ezt az is, hogy egészen 2010-ig gyártották a Sony-nál. A cég emellett pedig már a ’80-as évek közepére több mint ötven százalékos részesedést szerzett a fejhallgatók gyártása terén is. A lejátszó számos változatban készült aztán az évek során, köztük például víz- és homokálló darabokkal, vagy az olyan, szinte a végletekig kifinomult típusokkal, mint az 1984-ben megjelentetett WM-D6C Pro, amely professzionális felvételek készítésére is alkalmas volt, ez utóbbi az újságírók körében vált elterjedté, de a gyűjtők körében is meglehetősen népszerű. A kazettás Walkmant tekintve, gyártásának 2010-es leállításáig nagyjából 200 millió darabot adtak el belőle világszerte csak a Sony-nál - más cégek másolataival együtt pedig természetesen ennek a mennységnek a többszörösét. Megjelenése új trendet alkotott az emberek zenéhez való viszonyában, a zenehallgatás sokkal személyesebb és elterjedtebb szórakozási forma lett, mint addig bármikor. A lejátszók személyes tárgyakká váltak, velük egy új életstílus jelent meg – könnyűzenei klipek, mozifilmek szereplői lettek, és hamarosan a mindennapok részévé tették a zenehallgatást szinte bárhol és bármikor.    

---

[1] Morita, 103.

Forrás: Morita, Akio: Made In Japan. Árkádia, Budapest, 1989.

Új korszak kezdődik - a tranzisztor

1952-ben, az USA-beli Bell Laboratories-ben feltaláltak egy eszközt, amelyet tranzisztornak hívnak (más néven: félvezető, szilárdtest), ez pedig hamarosan teljesen új irányba terelte a Tokyo Tsushin Kogyo Kaisha-nál végzett kutatásokat. Akkor még nem lehetett licencet kapni a találmányra, a Bell szabadalmai pedig a Western Electric tulajdonában álltak, így addig kellett várni cégnek, amíg engedélyt nem kaphat a gyártásra.

Számos előnye volt az addig használatos vákuumcső-technológiával szemben az új eljárásnak. Nem forrósodott fel, kevesebbet fogyasztott, emellett pedig tisztább hangminőséget is produkált – és ami az egyik leginkább jellegzetessé vált japán sajátosság lett: megnyílt az út a miniatürizálás lehetősége előtt.

Ibukáék tranzisztoros rádiót akartak építeni, azonban számos nehézség állt még előttük, hiszen akkor még nem készültek rádiókba alkalmazható félvezetők. Nagy részük csak nagy frekvencián tudott működni, így a csapatnak gyakorlatilag újra fel kellett találnia az elképzeléseiknek megfelelő eszközt. Másrészt, állami szinten sem támogatták a vállalat szándékait, amikor a licencszerződés megkötésekor a MITI, a Japán Külkereskedelmi és Ipari Minisztérium nem járult hozzá a szükséges 25 ezer dollár átutalásához. Ennek egyik oka volt, hogy az országnak igen kevés valutatartaléka volt, így szigorú szabályok kötötték azt, aki ilyen ügyekbe bonyolódott. A másik ok pedig a bizalmatlanság – úgy vélték, hogy a kis vállalat nem képes a csúcstechnológia előállítására, és megkérdőjelezték a találmány hasznát is.     

1954-re, egy évvel a licenc megszerzése után már a japánok nyűgözték le a Bell Laboratories szakembereit a tranzisztor továbbfejlesztett verziójával, amely már elegendően nagy frekvencián dolgozott ahhoz, hogy megkezdhessék az új kisrádió fejlesztését. 1955-re el is készült (TR-55), amely bár nem az első volt a világon, mégis nagyon nagy eredménynek számított (6. kép). (Az amerikai Texas Instruments, Regency nevű típusával, pár hónappal ugyan megelőzte a japán gyártmányt, az mégsem vált elterjedtté, mivel úgy gondolták, terméküknek nincs különösebb jövője.)

Még ugyanebben az évben Morita és Ibuka kitalálta vállalatuk új nevét, a Sony-t a latin sonus (j: hang) szót átalakítva – az új rádióra már ez is felkerült, 1957-ben pedig elkészítették az akkori világ legkisebb tranzisztoros kisrádióját (TR-63). Az új készülékek a japán belső piacon, valamint hamarosan már az Egyesült Államokban is jól teljesítettek.

Az a tény, hogy a tranzisztortechnológia feltűnése, valamint annak Sony általi továbbfejlesztése igen mélyreható változásokat indított el az elektronikai iparban, ma már megkérdőjelezhetetlen, hiszen a napjainkban használatos eszközökben is nélkülözhetetlen ez technológiai eljárás. A készülékek méretének és súlyának fokozatos csökkenése pedig addig nem ismert határokat lépett át a hordozhatóság tekintetében. Legfőképp pedig, az igen kicsinyre zsugorított félvezetők rendkívül sokoldalú felhasználhatóságot kezdtek nyújtani, sok későbbi fejlesztés alapját adva ezzel. Ezeknek a mikroelektronikai fejlesztéseknek aztán remek talajává vált a háborút követően a japán ipar - amelyben a Sony úttörő példáját követve – sok már meglévő, és sok újonnan alakult vállalat is az új technológiákra kezdett koncentrálni.       

   A következő részben áttekintünk néhány olyan kulcsfontosságú Sony-innovációt, amelyek az elmúlt évtizedekben megalapozták a cég világszerte kiterjedő ismertségét, és amelyek mindennapjaink legelterjedtebb elektronikai eszközeivé váltak.

Forrás: Morita, Akio: Made In Japan. Árkádia, Budapest, 1989.

A Sony vállalati filozófiája

A következő bejegyzés a Sony Corporation vállalati filozfiáját, küldetésnyilatkozatát mutatja be röviden, amelyet az alapítók még 1946-ban alkottak meg.

Amikor 1946. május 7-én Ibuka Masaru* és Morita Akio** megalapították a Tokyo Tsushin Kogyo Kabushiki Kaisha-t (Tokiói Telekommunikációs Műszaki Vállalat), a következő, vállalati hitvallásnak tekinthető okiratot alkották meg:

„Ha lehetséges olyan körülményeket teremteni, amelyek közt az embereket egyesíti a csapatmunka szilárd szelleme, és szívük vágya szerint fejthetik ki technikai képességeiket, akkor egy ilyen szervezet kimondhatatlan örömöket szerezhetne, és hallatlan hasznot hozna.”[1]

A cégnek eme értékrend-formáló dokumentuma, fő célokként kitűzve, magában foglalta még a következőket is:

• Japán [háború utáni] újjáépítése dinamikus technológiai fejlesztések segítségével – felemelve ezzel a nemzeti kultúrát.
• Elsőként alkalmazni olyan fejlett technológiákat, amelyeket a háború alatt fejlesztettek ki – a cél pedig ezek eljuttatása a háztartásokba.
• A drágább találmányok elterjesztése az egyetemeken és kutató-intézetekben.
• A rádió-technológia elterjesztése a japán otthonokba, valamint az elektromos berendezések népszerűsítése.
• Aktív részvétel a háborúban megsérült információs-hálózat újjáépítésében, a szükséges technológia biztosításával.
• Olyan új, magas minőségű rádiókészülékek gyártása, amelyek megfelelnek a modern kor követelményeinek.
• Továbbá, a tudományos oktatás kiterjesztése a nagyközönség számára is.[2]  

A későbbiekben aztán, Akio Morita jóvoltából, az előbbiekhez további célok is társultak. Ilyen volt maga a márkanév értékének hangsúlyozása is, nagyjából az 1950-es évek közepétől. Ekkor utasított vissza ugyanis Morita egy olyan megrendelést újonnan legyártott rádiójára az Egyesült Államokban, amelynél feltételként tűzték ki azt, hogy az adott amerikai cég nevét viselje a termék. Ez az azóta elhíresült lépés alapozta meg a cégnél máig élő vállalati kultúra eme sarokkőnek számító elemét. Ezt fogalmazta meg Ohga Norio is, amikor 1982-ben válaszolt az őt faggató újságíróknak, akik őt jövőbeni céljairól faggatták – „Maximalizálni a Sony négy betűből álló márkanevének értékét.”[3] Maga a cég elnevezése is 1958-ban változott Tokiói Telekommunikációs Műszaki Vállalat-ról Sony-ra, jelezvén ezzel azt, hogy a vállalat vezetése felismerte a márkanév, valamint az ez alól kikerülő termék között kialakítandó egységes világpiaci identitás megteremtésének szükségességét. Ez utóbbihoz elengedhetetlen az egységes design és promóció is, amely s Sonynál fokozottan hangsúlyos szerepet kap.

Végül, de nem utolsó sorban, a Sony-nál komoly erőket fordítanak a tartalom és forma összehangolására is a szórakoztatóiparban, legyen az zene, film, vagy videojáték. A két fogalom kéz a kézben jár a vállalatnál, hiszen az adott (fizikai) termékeket már tervezésük időszakában úgy próbálják kialakítani, hogy amazok egységet alkossanak a nagyközönségnek szánt különböző nem kézzelfogható tartalmakkal. Ez azért előnyös stratégia, mert az új termékek mind kihasználhatóság, mind pedig működési hatékonyság szempontjából jobb eredményt produkálnak. Másrészt, gyakorlatilag előre meghatározzák a fogyasztók számára a követendő trendet, megteremtve így saját piacukat, amennyiben még nem létezne – ez is a Sony üzletpolitikájának egyik fő alkotóeleme.

*Ibuka Masaru (1908-1997) A Sony Corporation alapító tagja, majd elnöke 1950-1971-ig.
**Morita Akio (1921-1999) A Sony Corporation alapító tagja, majd testületi vezetője 1976-1994-ig.

Forrás:

[1] Morita, Akio: Made In Japan. Árkádia, Budapest, 1989. 107. p.
[2]  Report on Sony Corporation. 7. p. [on-line]
[3] Ohga, Norio: Doing It Our Way – A Sony Memoir. International House of Japan, Tokyo, 2008. Prelude, XI. p.